LÖKÖSHÁZI KENYÉR HETÉNYBEN

Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér

Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!

Ha a magyar embernek jó kenyere van, mindig akad hozzá legalább egy kis zsír, szalonna, vagy egy darab kolbász, és akkor már nem lehet olyan nagy baj:)

Hetényegyházán öt éve üzemel Viszokai János péksége, és gyártja legnagyobb megelégedésünkre a lökösházi kenyeret.
Ez a szerény kinézetű üzem, és kis vegyesbolt, ezreknek állít elő péksüteményt, hagyományos kenyeret, és az utolérhetetlen házi-kenyeret.

Viszokai János nem csak tulajdonos, cégvezető, mester, hanem egyenesen művésze e hivatásnak, szenvedélye
a minél tökéletesebb kenyér, pékárú előállítása.

Egy 1790-ből származó receptet kíván most is adaptálni a mai követelményeknek megfelelően. Kizárólag halasi lisztbő, komlóvirág-maláta-korpafőzet kivonattal és természetesen "E"-k nélkül. Kányádi tiszteletére talán Nagyanyó-kenyere lesz a neve. De más, egészséges termékeken is töri a fejét, tehát ez azt jelenti, hogy hamarosan találkozunk majd ezekkel a finomságokkal is a polcokon.
Lökösházán, Déván (román beütéssel) és itt nálunk Kecskeméten üzemeltet pékséget és látja el a cég közeli és távoli boltokat, pesti árúházakat friss, ropogós, illatozó termékeivel.

Kezdődik a műszak, megbeszélik a napi (helyesebb lenne éjszakait mondani) teendőket.

Francia zsemle sorakozik a tepsin. A kenyér alapanyag már bedagasztva, pihen a jó meleg üzemben.

A hagyományos vizeszsemléket formáznak a pékek ügyes kezei.

Kiflik már a kelesztőben melegszenek. Kellemes munkahely ez, így télvíz idején.

A műhely falán a tavalyi siker emléke. Rossz nyelvek szerint az idén azért nem nevezett a versenyre, hogy más is nyerhessen:) Ez persze vicc. Nem a kupákért, oklevelekért küzdenek, hanem a fogyasztókért! A nemzetközi siker sem foglalkoztatja Jánost, de majd kicsattan a büszkeségtől, mikor meséli, hogy nyáron összefutott Párizsban egy turistacsoporttal, és ott emlegették az Ő csodálatos "lökösházi kenyerét".

A jó házikenyér alapja a kiváló alapanyag, a dolgos kéz, és a jó kemence. A hetényi berendezést is Ő tervezte és építette meg.

A kenyér megdagasztva, most már csak ki kell szaggatni a 2-3-5 kilós kenyérnek valót.

Mérlegelni kell, hogy a kenyér pontosan annyi súlyú legyen, mint amit kifizetünk a boltban.

Két kenyeret gyúrnak egyszerre, fő az energiatakarékosság.

Gyűlnek a cipók a munkaasztalon. Még koraeste van, de ütemesen kell dolgozni, hiszen hajnali kettő körül be kell rakodni a készárút a teherautókba, hogy a pestiek is a kenyér ínycsiklandó illatára ébredhessenek.

A házikenyér a kerek kosárkákba kerül, majd ha megkelt, irány a kemence.

A kis bolt reggel ötórától este nyolcig várja a hetényieket. Mint látható, nem csak a zsemle tud mosolyogni a vevőkre.

Kései vevők érkeznek, hosszú volt a napjuk, a pékségben azonban csak most kezdődik a sütés.

Ez sült ki reggelre (egyszer azért én is fennmaradok egy éjszaka, hogy az egész folyamatról tudósítsam e lap olvasóit).

Ugye, hogy szépek?