SZÁNKÓZÁS KÉPEKBEN

BAON.hu képeiben gyönyörködhettünk. Köszönjük Galambos Sándornak az izgalmas beszámolót!

HETÉNYI SZÁNKÓZÁS

Hát ez az én szerencsém:) Végre történik valami izgalmas Hetényben, és nem tudok részt venni rajta. Az előkészületeket még megnéztem, láttam a hófehér lovaspályát, a segítőket, de a főszereplőket nem volt módom megvárni.
Aki ott volt e mosolygós rendezvényen, készített pár fotót a csillogószemű gyerekekről, a csilingelő szánokról, a lovak párás leheletéről... küldje el, és mi örömmel közzétesszük. Egy kis élménybeszámolót is szívesen fogadnánk, olyan kevés dolognak tudunk örülni.
A címünk: hirosvarosert@freemail.hu

RECSK

A Mátra hegység térségében, közel Recsk községhez, a Magyar Államvédelmi Hatóság (ÁVÓ) 1950 nyarán minden törvényes felhatalmazás nélkül a szovjet gulág-táborok mintájára büntető jellegű kényszermunkatábort létesített. Az 1500 kényszermunkás a magyar társadalom minden rétegét képviselte.

Volt közöttük munkás, értelmiségi dolgozó, a hadsereg tagja, korábbi földbirtokos, politikus. Közülük senkit sem állítottak bíróság elé, el nem ítélték őket.

A politikai okokból fogva tartott kényszermunkások maguk építették fel a kényszermunkatábort, kerítették be magukat többszörös szögesdrót kerítéssel. Az andezitbányában dolgoztak, primitív kéziszerszámokkal sziklát fejtettek, követ törtek az útépítésekhez. Naponta 12-14 órát dolgoztak, nem több mint 1000 kalóriányi élelemmel. Szinte valamennyien éheztek, minden szájba vehetőt, amit az erdőben találtak, megettek: gombát, zöldhajtásokat, gyökereket, bogyókat, sőt gyíkot és csigát is. Legtöbbjük eredeti testsúlya mintegy negyven százalékkal csökkent fogságuk ideje alatt. Az orvosi ellátás elégtelen volt, gyógyszerhez alig jutottak, a kényszermunkások jelentős része fog nélkül hagyta el a tábort. Számosan éhen haltak, az andezitbányában balesetben vesztették életüket, s volt, akit az őrök agyonlőttek. Senki sem tudja pontosan, hogy a halottakat hol temették el. A tábort három esztendeig tartó fennállása alatt hermetikusan elzárták a külvilágtól. A fogva tartottak hozzátartozói - miután semmi hír nem érkezett felőlük - meg voltak győződve arról, hogy szeretteik már nem is élnek.

Akik túlélték a megpróbáltatásokat, 1953 nyarán és őszén szabadultak. Az egykori munkatábort feloszlatása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett.

A kényszermunkatáborban meghaltak és túlélő bajtársaik emlékére a Recski Szövetség emlékművet emelt, amelyet Magyarország néhai miniszterelnöke, Antall József avatott fel 1990. október 25-én. A Recski Nemzeti Emlékparkot 1996 szeptemberében avatták fel.

Az emlékparkhoz autóval is eljuthatunk, mintegy 6 km-re található a recski vasúti átjárótól. Végig tábla jelzi az útirányt. Az emlékparkban tábla alapján azonosíthatjuk az egykori barakkok és létesítmények helyét. Az egyik barakkban kiállításon ismerkedhetünk meg az egykori tábor tárgyi emlékeivel, illetve láthatók azok a kiadványok, melyeket a tábor túlélők vetettek papírra.















Egy-két felvételt betettem kiegészítésként az internetről, hogy teljesebben át tudjam adni azt a sokkoló élményt, amit e kirándulás jelentett számomra újkori történelmünk szégyenfoltjáról. A borongós, fénytelen időjárás, vagy a lelkiismeretfurdalás miatt, hátborzongató volt a séta a néma, hideg völgyben. Nagybátyám a kezdetektől foglya volt e rettenetnek. Erdőt írtottak, barakot, kerítést építettek, követ bányásztak melynek lelki nyomait nyolcvanöt évesen is viseli. Remélem mi sem felejtjük el soha!

Palócok művészete

Gyűjtemény 1983-tól állandó kiállításként üzemel Mátrafüreden. A gyűjtemény anyagát Szakács Józsefné ( Mészáros Magda ) kezdte gyűjteni 50 évvel ezelőtt. A Palócföldet bejárva darabról-darabra vásárolta össze a régi hímzéseket, lakástextileket, viseleti darabokat. A lakástextileken talált gazdag hímzésvilágot föl is dolgozta, sok munkája zsűrizett országos pályázatokon díjazott alkotássá vált. Munkája elismeréseként megkapta a Népi iparművész címet. Gyűjtőszenvedélye nemsokára átragadt az unokájára Lovászné Juhász Ritára is, aki textiltervezőnek tanult. A palóc-viseletek feldolgozását tűzte ki céljául. Országos pályázatokra, kiállításokra adta be ruháit, ahol díjakat nyert. 1987-ben megkapta a Népi iparművész címet, 1999-ben pedig a " Népművészet Ifjú Mestere" kitüntetést. Viseleti ruhái tervezésénél arra törekszik, hogy a népi hagyományok átörökítésével, szép ma is hordható darabok keletkezzenek.
Magda néni 87 éves fiatal a tárlatvezető.
Másfélszáz faluban gyűjtötte a népviseleteket.
Minden "rongybaba" eredeti anyagból, mintával készült.
Minden viseletnek története van.
Sokszor életképeken mutatják be a hajdani történéseket.
A változatosság, a szépség lenyűgöző.
A berendezések, ágyneműk is eredetiek.
A földeken dolgozó asszonyok ilyen komfortos helyre tették a kisbabát.
A szekrények roskadásig az értékes gyűjteménnyel.
Ezeket a babákat úgy gyűjtötték, már akkor is dísze volt a lakásnak.
Egy-egy díszes ünneplő ruhadarabot lóért cseréltek régen.
A függönyt sokan most is szívesen használnák. Aki arra jár, térjen be a múzeumban, örök élményt szerezhet a térség népművészetéből.